Nyári táborban a tanárnő mosogatni kezdett. Egy lány mellépördült, hogy segíthet e?

- Persze, köszi!

- Kérdezhetek valamit?

- Hogyne, bátran!

- Miért ilyen furák a felnőttek?

- Óhóó! Én is az vagyok!

- A tanárnő más! Nagyon is.

- Miben vagyok más?

- Hogy például most is meghallgat engem. – mondta, miközben már járt is a keze és törölgette a tányérokat.

- Szoktál otthon is segíteni?

- Nem nagyon! Anya megcsinál mindent. Azt mondja, hogy hátráltatom ha segítek. Sajnálom, mert sokat dolgozik és haragszom is rá.

- Ezt elmondtad már neki is?

- Nem. 

- Mit gondolsz? Miért nem beszélsz vele is ilyenekről? – kérdezte a tanárnő a másnapi ebéd előkészületei közben.

- Mert sosem beszéltem. 

- Kivel szoktál olyan dolgokról beszélgetni, ami a szívedet nyomja.

- A barátnőimmel.

- Ők tudják a válaszokat és a megoldásokat?

- Nem mindenre, de azért többnyire yap.

A tanárnő befejezte a krumplipucolást és felemelte a fejét. Körülnézett. Amíg a lánnyal beszélgetett, még 5 másik is odaült a sörpadra és csendesen hallgattak. Hallgatták a saját történetüket.