61-es villamos. Idős hölgy felszáll. Fiatal lány ül. A hölgy azonnal elkezdi a szokásos monológot. Ezek a fiatalok! Bezzeg az én időmben! Mi tudtuk mi a tisztelet meg az udvariasság!

Érdeklődve figyeltem mi fog történni.

A lány felnézett a hölgyre és azt mondta neki:

Semmi akadálya nincs annak, hogy átadjam ezt a helyet, csak szeretném megkérni, hogy nézzen nekem esetleg egy másikat, nagyon szépen köszönöm.

A hölgy alig kapott levegőt, nem számított ilyen reakcióra.

A lány kifordult az ülésből és láthatóvá vált, hogy jobb karja fel van kötve.

Tetszik tudni, rehabra járok a Sportkoriba. Megműtötték a vállam. Minden varratot érzek amikor rándul a villamos, ülve sem egyszerű. Egyébként még kettőt megyek és leszállok. Addig esetleg tetszik tudni még állni?

A hölgy majdnem elsüllyedt. Bocsánatot kért és drága angyalomnak nevezte a lányt.

Elmosolyodtam és boldogan nyugtáztam, hogy vannak udvariasan határozott kamaszok. Hiszen övék a jövő!